még utoljára rápillantok a doboz tartalmára,rárakom a doboz tetejét és elrakom egy olyan helyre, ahol nem hogy más, de még én sem nagyon fogom megtalálni, vagyis nem látom majd nap mint nap.gondolatban

nem tudok semmiről semmit. ez most a legőszintébb dolog amit mondhatok.

nem még az érzésekről sem ,bár mondjuk kár, hogy Őket nem lehet jobb egérgomb-törléssel  a lomtárba küldeni és alkalomadtán visszaállítani.

jó lenne aludni egyet, mondjuk olyan 3-4 évig és csak utána felkelni. Álcázom a környezetem számára, hogy milyen vagyok? nem, nem csak a környezetem számára. ÉN SEM TUDOM, hogy ki is vagyok..vagy helyesbítek,hogy milyen vagyok. Nem akarok érettebbnek látszani, de olyan sem akarok lenni ,mint a korombeliek.

egyetlen egy ember van akinek tudom mondani, hogy szeretem csak ,hogy Őt már ez nem hatja meg.
Miért akarom,hogy ennyire másnak/többnek lásson? miért akarom hogy úgy nézzen rám? és Miért érzem,hogy ez lehetetlen?Miért van mindennek miértje? és Miért mondok magamnak mindig ellent? Lenne még pár megválaszolatlan kérdésem.. Mondjuk,hogy Miért nem kellek apámnak? Miért nem hagyta anyám h elvetessenek? Miért kell elzülleniük az embereknek? Miért érzem magam egy szardarabnak ? Miért változnak meg dolgok ,pont akkor amikor kezdem úgy érezni ,hogy most minden jó? Miért érzem magam mindig feszültnek? Miért akarom, hogy kedveljenek az emberek? Miért nem érzem magam jól, néhány-sok emberrel? és Miért szólom meg a tökéletességet?.. a többit később