– Mire gondolsz? – kérdezi halkan a férfi.
És türelmesen várja, hogy kócos fejében megmozduljon végre valami gondolat. Erre az ilyenkor obligát kérdésre sohasem tudott kellő őszinteséggel vagy egyszerűséggel válaszolni.
– …hogy az élet annyit ér, amennyire az ember értékeli. Se többet, se kevesebbet.
A férje gyanakodva felkönyököl a párnán, aztán visszahanyatlik. Sűrű, hamuszürke hajából egy szabályos, rózsaszínű folt bukkan elő a feje búbján, ami szíven üti az asszonyt.
– Sohasem sajnáltad, hogy nem fekszel le
mással, csak velem? – érdeklődik. Borostás
arcán feszes méltóság.
– És te?
– Én kérdeztem előbb.
– Nem gondolkodom ilyeneken.
Töprengve nézik egymást.
– Meg se fordul a fejedben?
– Néha – ásít a nő. – Néha talán igen.
– Igen?
– Beállítottad a vekkert?
A férfi nem szól, lekapcsolja
a lámpát.
– Most megsértődtél?
A kérdés rossz, de szükséges.
– Hagyjuk ezt. Aludjunk.
– Te hoztad fel – az ágy szélére fordul.
– Végül is jól álljuk a sarat. Nem gondolod? – állítja a férfi inkább csak úgy magának a sötétben. – Ahhoz képest, hogy mindketten reggeltől estig… Lehet, hogy kicsit banálisabb… de hát a hét évet is túléltük.
A legtöbb házasság…
– Banális?! – meghökken.
A férje bonyolult, poétikus magyarázatba kezd a közelségről meg az elérhetetlenségről.
– Banális? – kérdi újra. – Neked ma is Noémi az elérhetetlen nő, ugye? – még távolabbra gurul, a paplan kifeszül közöttük, mint egy vitorlavászon. – A feleséged meg…
– Szerintem irtó gyerekes vagy, és szánalmas, amikor így beszélsz. Aludjunk.
– Ez annyira jellemző. Feldobsz egy témát, és amikor már jól felzaklattál, ásítozni kezdesz, és azt mondod, aludjunk.
A férfi azt állítja, sebezhetőnek érzi magát így közvetlen közelről. – Te mindent látsz – panaszolja. – Azt is, amit az ember nem tesz kirakatba. Nem a te hibád. Ez a házasság. Ha már választani lehet, én újra rád bíznám magam.
– Már majdnem aludtam – mondja a feleség.
Mindketten a másik lélegzetét figyelik.
A nő felcsattan.
– Erőmön felül próbállak boldoggá tenni!
– Jézusom, nem hallod, hogy ez milyen borzalmasan hangzik?! Amint kimondta, megbánta.
– Van valakid?
– Jaj, ne legyél már ennyire…
– …banális?
– …bolond.
– Aludjunk!
– Jó éjszakát.
– Jó éjszakát.
Belecsókolnak a levegőbe.
– Micsoda egy üres duma volt – mondja a feleség sajnálkozva. – Megijesztett. Úgy megijesztett, hogy kalapálni kezdett a szívem. A férfi arra gondolt, valaha mennyire szerelmes volt ebbe a nőbe, aztán megszerette, végül összenőtt vele, de még mindig nem bírja elviselni a gondolatot, hogy a feleségének az ijedtségtől kalapálni kezd a szíve. Utánanyúlt a sötétben, a paplan alatt.
– Ha most volna kedved…
A nő felélénkül.
– Mire gondolsz?